A központi gondolat
Az eső előbb érzést teremt, csak azután helyszínt. A szinte teljes sötétben a közönség a lélegzetre, a közelségre és az együttes óvatos indulására figyel.
A rendezetlenségből kristályok emelkednek ki, miközben a táncosok felállnak és helyet cserélnek; a tájékozódás keresése látható szerkezetet kap.
A levelek és felhők a növekedés felé fordítják a darabot. A természet itt nem mozdulatlan táj, hanem a csoporttal együtt változó közeg.
A központi hajó közös irány köré gyűjti az együttest. A különálló jelenetekből céllal rendelkező utazást formál.
A napkelte nem törli el a korábbi nehéz szakaszokat, hanem megmutatja az értelmüket: a megérkezés azért erős, mert együtt jutottak el odáig.
